Fogyatékos emberek a sajtóban - ábrázolásmód és igények
„A média Magyarországon is azt adja, amit a társadalom elvár tőle. Amíg nem változik az emberek gondolkodása, addig a szakmában sem lehet sok mindenre számítani. Mindkettő hatással van a másikra.” – mondta Demirkan Tarik kerekesszékes riporter, tudósító, szerkesztő, a Humanitás (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége lapja) című magazinban 2003-ban megjelent interjúban. Frappánsabban talán nem is lehetne összefoglalni azt a problémahalmazt, melyet a hazai médiában tapasztalhatunk, ha a fogyatékossággal élő emberek ábrázolásáról van szó. Ha bekapcsoljuk a televíziót, hallgatjuk a rádiót, kinyitjuk az újságokat, szinte minden nap részesülünk abból, ami „az előítéleteknek fenntartása” nevet kapta. A média hatalmát ma már mindenki elismeri, el kell hát ismernünk azt is, hogy többek között a sajtó felelőssége, mit gondolnak az emberek a fogyatékosokról, hogyan bánnak segítséggel élő embertársaikkal. Az újságírókat pedig fel kell világosítani arról, hogy ők munkájukkal segíthetnek - vagy árthatnak - a legtöbbet.
A megoldást olyan műsorok és cikkek jelenthetik, melyek a fogyatékos embereket „átlagos”, mindennapi szerepben mutatják, szimpátiát keltve a nézőben, miközben fogyatékosságuk nem fő hangsúlyként kap szerepet. Olyan képi világra van szükség, mely a nézőben szimpátiát kelt, nem pedig szánalmat. Egy főzőműsorban például szánalomkeltés nélkül bemutatható lenne egy vak ember főzés közben, mindezzel ismertetve azokat az apró fortélyokat, melyet egy vaknak meg kell tanulniuk. Egy lakberendezési műsorban pedig könnyen és hatásosan prezentálható a nézőnek, milyen egy kerekesszékben élő ember lakhelye, miközben maga is tanácsot kap a szakértőktől.
Ma még úgy tűnik, a fogyatékossággal élők számára a közösségi és online média jelenti szinte az egyetlen esélyt a kapuőri funkcióba kerülésre, ahol saját "szűrőjükön" át mutathatják be saját életüket, melyek révén maguk az érintettek dönthetnek arról, hogyan célszerű a sérülteket megjeleníteni a médiában.
