Fogyatékos médiaviszonyok?

A hazai fogyatékos-ügy szempontjából a rendszerváltás utáni médiaviszonyok kialakulásával együtt merült fel a fogyatékosság erősebb média-megjelenésének szükségessége. Az érintett szakemberek a társadalmi tudatformálás igen fontos eszközét látták az egyre inkább kialakuló (újjáalakuló) sajtó szervezeteiben. A lehetőségek kihasználása azonban azóta is várat magára. Ennek oka főként abban keresendő, hogy a fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szakmabeliek saját területükön kívül nem értik a hazai média működését, ezzel együtt a szerkesztőségek számára a téma leginkább a lapkitöltés és a „sztori” lehetőségét jelenti. Az elvárásokkal ellentétben szinte alig látunk és hallunk olyan műsorokat, olvashatunk olyan írásokat, melyek a társadalmi tudatformálást segítenék. De mit is jelent a társadalmi tudatformálás?

A definíció azért sem egyértelmű, mert sokan sokféleképp képzelik el a fogyatékossággal élők egyenlő esélyének megteremtését. Van, aki számára az ellátórendszer totális kiterjesztése a legjobb megoldás, mások viszont szociális helyett inkább emberi jogi kérdésként kezelik a fogyatékos emberek problémáit. A társadalmi tudatformálás célját illetően – előbbiek miatt – nincs egységes álláspont. A leginkább elfogadható definíció talán: a toleráns, elfogadó, egyben segítő, az önrendelkező önálló élet megteremtését lehetővé tévő társadalmi környezet eléréséért végzett felvilágosító, tájékoztató munka. A társadalmi tudatformálás kommunikációs formák és folyamatok segítéségével ismerteti meg az átlagembert a fogyatékossággal élők életmódjával, helyzetével, lerombolva az évtizedek során kialakult negatív előítéleteket. A cél tehát olyan pozitív fogyatékosember-kép kialakítása, amivel az ún. "ép emberek" könnyen azonosulhatnak, félelmük a sérült emberektől megszűnik, de legalábbis minimálisra csökken.

Jelen honlap arra keresi a választ, hogy Magyarországon a média megfelelőképpen segíti-e a társadalmi tudatformálás folyamatát, mindeközben megpróbálja azt is bemutatni, hogy a fogyatékosság témaköre milyen helyet foglal el a sajtó világában. Az alaphipotézis szerint ugyanis a hazai média az utóbbi években tapasztalható előnyös változások ellenére sem jeleníti meg megfelelő módon a fogyatékos embereket, a publikációk, látható és hallható műsorok pedig néha éppen ellenkező hatást érnek el, mint amit az érintettek szeretnének. Ezt az alapvetést – első látásra – alátámasztja a sajtó még ma is általános módszere, miszerint a fogyatékos embereket szánalmat keltő, önmagukat ellátni képtelen, a társadalom nyakán koloncként vegetáló, önálló egzisztenciájukat megalapozni képtelen emberekként mutatja be. Maguk az érintettek ezzel szemben azt szeretnék, ha a média nem a fogyatékosságot helyezné előtérbe, hanem azt, amit az egyes ember állapota ellenére – de talán jobb szó a „mellett” –  elérni képes. Azt, hogy a fogyatékosok dolgozni szeretnének, sorsukat érintő döntéseiket önállóan meghozni, kikerülni a szociális intézmények „börtönéből”, hogy adót fizethessenek, családot alapíthassanak, és a társadalom eltartottjaiból eltartók lehessenek, akik hozzájárulnak az ország és a társadalom fejlődéséhez.

Magyarországon ma már sokakat foglalkoztat a fogyatékossággal élő emberek sorsa, százszámra készülnek az életüket bemutató értekezések, dolgozatok, noha ezek többnyire rejtve maradnak, vagy elsikkadnak a szervezetek saját maguk számára készített belső kiadványai között. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a sajtó hozzáállása a fogyatékosokhoz ma még feltérképezetlen terület. Készültek ugyan elemzések, melyek a problémát taglalják, azonban megoldást nem kínáltak. A Sérültek.hu Magazin azt szeretné bebizonyítani, hogy a hazai sajtó fogyatékos emberekkel kapcsolatos – nem feltétlenül tudatosan rossz – beidegződései megváltoztathatók.

A dolgozat második részében azt a hipotézist vizsgálja, mely szerint a fogyatékos emberek, mint „médiacsinálók”, sokkal hatékonyabban lennének képesek a társadalmi tudatformálás folyamatát irányítani, magukról hitelesebb és sokkal elfogadhatóbb képet nyújtani a tömegkommunikáció útján. Ehhez – kapcsolódva a dolgozat alaphipotéziséhez – Westley-MacLean tömegkommunikációs modelljének témánk szerinti „behelyettesítése” nyújthat megerősítést. Ha ugyanis a fogyatékos emberek maguk válnak „kapuőrökké”, a tájékoztatás és információközlés során élhetnek közvélemény-formáló lehetőségeikkel, így a társadalom számára megfelelő módon, saját elvárásaiknak megfelelően jelenhetnének meg a sérült emberek.