Médiavilág

A fogyatékos emberek és a média témakörében egészen napjainkig alig jelentek meg publikációk. Korábban csak elvétve, a szervezetek saját, belső kiadású sajtótermékeiben találkoztunk e probléma felvetésével, ennek ellenére mégis jelentős írások születtek (lásd: Osztrák Rehabilitációs Munkaközösség Fogyatékos emberek kommunikációbeli ábrázolásának chartáját később). A nagy szervezetek közül a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségében a HUMANITÁS, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében a VAKOK VILÁGA, korábban az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos érdekvédelmi Szövetségében a KAPASZKODÓ, valamint a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségében a HALLÁSSÉRÜLTEK című lapok foglalkoztak a szövetség híreivel, tágabban pedig az érintett fogyatékossági ág problémakörével. Ezen periodikák olvasói azonban nem kíváncsiak a médiáról szóló hosszas értekezésekre, így ezen a területen hiába keresünk szakmai publikációkat. 

Korábban a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének gondozásában jelent meg az a sorozat, mely a fogyatékossággal élő emberek lehetőségeit taglalta a legkülönfélébb területeken. Az akadálymentesség európai szabályozásának hazai alkalmazásról szóló „Akadálymentes Európa felé?” (Mozgássérültek Budapesti Egyesülete, Budapest, 2000), az Internet lehetőségeit ismertető „Netre fel” (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, Budapest, 2004), és fogyatékosokkal kapcsolatos hiedelmeket, stigmákat, előítéleteket magyarázó „Nem magánügy” (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, Budapest, 2004) című kiadványok hiánypótló műveknek tekinthetők.

A több mint 20 éve megjelent, azóta is hiánypótló összeállítás a „KÖZVETÍTÉS – Fogyatékosságügy és Média Magyarországon” (ICSSZEM-MÚOSZ, Budapest, 2004) máig megőrizte aktualitását. E kiváló dolgozatot több, a fogyatékosságügy és a média területén kiemelkedő munkát végző, és sokat bizonyított szerző jegyzi. Talán nem túlzás azt állítani, hogy e kiadványt méltán nevezhetjük alapműnek. A szerzők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy lehetőség szerint minden tekintetben elemezzék, a média hogyan bánik a sérültekkel. Ennek ellenére – a kiadványt gondozók kritikájaként – megfogalmazható, hogy a hagyományos közszolgálati és kereskedelmi médián túli „világ” a szerzők számára mintha nem is létezne. Nem olvasunk önálló ágként az internetről, ami ma már a fogyatékos emberek számára nem ritkán a világot jelenti, (hiszen egy mozgássérült, vagy egy vak ember számára ez a fórum a legkönnyebben elérhető, ráadásul kétirányú médium), de ugyancsak hiába keressük a közösségi médiát (rádió, TV). A közösségi rádiók például működésük során már bebizonyították, hogy éppen azért váltak hitelessé, mert műsoraikat - ha nem is képzett újságírók - a téma avatott szakemberei készítették, készítik. Így példaként említhetjük a budapesti Civil Rádiót, ahol vakok is szerkesztettek műsorokat, vagy a Nonprofit Média Központ tanfolyamait, amelynek keretében maguk az érintettek sajátították el a rádió- és TV-műsorok készítésének alapjait. Utóbbi esetben a rendhagyó próbálkozások is sikerrel végződtek: vakok készítettek dokumentumfilmet, vagy éppen siket fiatalok rádióműsort.

A fent említett szakkiadványok mégis úttörő jelentőségűek. Nem csak azért, mert eddig senki sem végzett effajta kutatásokat, hanem azért, mert szerzőik nem „házi kiadványokat” készítettek. A megosztott tudást bárki haszonnal forgathatja, akár tankönyvként, vagy épp egy szakdolgozat szakirodalmaként. Létük úttörő jelentőségű azért is, mert az azokban foglaltakat hosszú évek tapasztalata és munkája előzte meg. Természetesen még sok a feltérképezetlen terület, ezek azonban – remélhetően  – újabb kihívást jelentenek majd egy-egy leendő kiadvány szerzőjének. És persze azt se felejtsük el, hogy az időközben jelentősen felfejlődő közösségi média újabb távlatokat nyitott meg a fogyatékos emberek kommunikációjában.